A pszichoanalitikusan orientált módszer a pszichoanalízis elméleti és klinikai tapasztalati bázisán alakult ki. Célja a tünetek mögötti rejtett belső konfliktusok azonosítása, mely szélesebb spektrumú önismerethez és magasabb szintű megküzdő mechanizmusokhoz vezet. Folyamatosan fejlődő módszer, melyben egyre inkább szerepet kap a terapeuta és a páciens közötti kapcsolódás, az általuk tudattalanul létrehozott érzelmi mező (interszubjektív irányzat).

Az interszubjektivitás lényege az a felismerés, hogy az ember megszületésétől fogva a tapasztalatok feldolgozásában valamint indulati szabályozásában nincs önmagára utalva, hanem szüntelenül támaszkodhat egy másik elme visszajelzéseire. Ez a kötődés megszilárdulásával alakul ki, és olyan közismert jelenségek tartoznak ide, mint az érzelem megosztás, az érzelem tükrözés vagy reflektív funkció koncepciója. Ezek a koncepciók azt is meggyőződéssel állítják, hogy a kapcsolat iránti igényünk azért marad erős, mivel nemcsak a csecsemőkorban, hanem később sem tudnánk a világot értelmezni, lelki fájdalmainkat elviselni egy másik elme értelmező jelenléte nélkül.

/Halász Anna: A pszichoanalízis interszubjektív fordulata, Lélekelemzés, 2006/